Sylvia kertje címében a Szilvia név jelentése rejlik: latin eredetű, a silva szóhoz kapcsolódik, amely erdőt, erdőséget jelent. Ebből fakadóan a cím szoros kapcsolatban áll a természettel, mégis túlmutat rajta. A festmény kertje ugyanis nem csupán valóságos, hanem egy fiktív dzsungelt is magában rejt – egy olyan helyet, amely egyszerre ismerős és idegen, biztonságos és nyugtalanító.

Ez a kert a varázslatok, kételyek és csodák tere. Útvesztőként tárul elénk: hol csalogat, hol visszatart, és minden ösvénye újabb kérdésekhez vezet. A mű útvesztője rímel az irodalmi hagyományra, hiszen gyakran a versekben és regényekben is a belső utunk, saját lelki tájaink jelennek meg kertként. Sylvia kertje így egyszerre külső és belső tér, amelyben a néző saját útját is felfedezheti.

Másrészt a kert buja, titkos, izgalmas titkokat rejt. Mintha minden pillanatban lesne ránk egy új meglepetés… vagy valaki. A kép olyan, mint egy sűrűn szőtt szöveg, amelynek minden rétegében rejtőzhet valami ismeretlen. A fények és árnyékok váltakozása, a túlburjánzó színek és formák folyamatos felfedezésre hívnak.

A festmény tükörlabirintushoz hasonlít: akárhányszor belépünk, mindig új arcát mutatja. Ahogyan a kert is megannyi felfedezetlen részletet tár elénk, úgy a kép is csak sokadszori nézés, figyelmes látás után adja át teljes gazdagságát. A néző minden pillantással új részleteket fedez fel benne, mintha maga a festmény kívánná, hogy újra és újra visszatérjünk hozzá.

Így válik Sylvia kertje nem pusztán egy kert, hanem egy végtelen belső utazás szimbólumává – útvesztővé, titkok és meglepetések tárházává, ahol minden felfedezés egyben önmagunk tükröződése.