„Ha van pokol, biztosan úgy néz ki, mint egy váróterem, ahol nincs térerő.”

– mondta egyszer Woody Allen, aki – mint mindig – pontosan trafált "mellé."

Mert valójában a pokol nem máshol van: itt, velünk, körülöttünk, bennünk.

Néha egy e-mailben, amit háromszor olvastunk el, mégsem értettünk meg. Máskor egy kommentmezőben. Egy hétfő reggelben. A hírek alatt.

Az „Inferno árnyai” című olajfestmény ezt a modern pokolképet idézi meg – nem szó szerint, nem tűzben és vasvillában, hanem atmoszférában, rezgésben, árnyékban. Mert a valódi pokol ma nem feltétlenül harsány. Nincs szurok, csak scrollozás. Nincs ördög, csak algoritmus. A kín nem mindig kiált, csak háttérzajként zúg: breaking news, hangalámondás, szemkontaktus nélküli beszélgetések. Ez a kép nem elriaszt – inkább elmerít. Mélységében ott kavarog a klasszikus alvilág, Dante sötét erdője, ahonnan nincs egyenes út vissza, csak kerülőn át: önmagunkon keresztül. A festmény nem tesz pontot a mondat végére, csak kérdéseket vet fel. Például:

Mi a te poklod?

Egy el nem küldött üzenet?

Egy reggel, amikor nincs kihez szólni?

Egy világ, ahol az érzelem egy emoji, az emlékezés pedig adatforgalom?

Miközben nézzük a képet, eszünkbe juthat, amit Sartre mondott: „A pokol a másik ember.” De az is lehet, hogy már Proust is megsejtette: az emlékezés, a vágy, a csalódás – mind- mind saját kézzel ásott gödrök, amelyeket csak mi hívunk életnek. Vagy éppen művészetnek.

Woody Allen úgy folytatta:

„Az örökkévalóság hosszú idő... különösen a végén.”

Ez a festmény mintha az „örökkévalóság előtti perceket” ábrázolná. Amikor még bármi lehetne – ha lenne bátorságunk belenézni az árnyékba.

Nem rémít, inkább figyelmeztet: a pokol nem odalent van.

A pokol az, amit nem mondunk ki. Amit nem teszünk meg. Amit elfelejtettünk érezni.

Az Inferno árnyai nem válasz, hanem tükör. És nem mindenki lát benne ugyanazt.

„De ha te is érzed, hogy valami remeg ott a vászon mélyén – akkor valószínűleg már meg is érkeztél.”

Üdv a klubban. Jó nézelődést.

Ugyanakkor, ha már ennyi mindenről szó esett – sötétségről, belső labirintusokról, akkor engedjék meg, hogy egy kicsit könnyedebben intsem Önöket óvatosságra a mai változó világban, a humorista szavaival.

„És a legfontosabb: vigyázzanak magukra! Vezessenek óvatosan, körültekintően és leginkább a járdán, mert szörnyű, hogy mennyi baleset van az utakon mostanában!”